FŐOLDAL KAPCSOLAT MEGRENDELÉS


 

 

 


Méregtelenítés Lúgosítás Tápanyagpótlás Gyógynövények Vitálanyagok
Mikroalgák Érdekességek Tapasztalatok Megrendelés
Green Gold
A zöld arany
Kineto
Erő-Energia-Libidó

Genio
Agyserkentés
BYAS
Alakformálás
BYAS
Szépségápolás
Webstar - Laura Wellstarüzlet Webstar Shopping World Kapcsolat

ÖNISMERET

Önmagunk megismerése létfontosságú. Találkozásom az énemmel ráébreszt arra, hogy csak én vagyok felelős az életemért. Jövőm, boldogságom, életem - jó értelemben vett - sikeressége saját magamon múlik. Persze csak akkor, ha tisztában vagyok magammal. Értékeimmel, hibáimmal, lehetőségeimmel és korlátaimmal együtt. Az énkép ugyanis nemcsak azt tartalmazza, "ami vagyok", hanem azt is, "ami lenni akarok, ami lehetnék". Meglévő, ismert értékeimen és gyengeségeimen túl a lehetőségeimet és korlátaimat is magában foglalja.

Önmagunk megismerése a legnagyobb és gyakran a legnehezebb kaland. Célja, hogy megértsük önmagunkat, megértsük környezetünket. Az önismeret segítségével tudatosabbá válhatunk önmagunk működésével kapcsolatban, mintha külső szemlélőként tekintenénk saját magunkra. Életünk és helyzeteink megértése és feldolgozása révén meghaladhatjuk elakadásainkat, rossz berögződéseinket és szokásainkat, ráláthatunk vakfoltjainkra. A környezetünkre adott reakcióinkat tudatosabban irányíthatjuk, ezáltal harmonikusabb, teljesebb életet élhetünk.

"Ismerd meg önmagad és megismered az egész világot!" - lassan már a könyökünkön jön ki ez a mondás. Az önismeret gyakorlására számtalan módszer létezik. A két legalapvetőbb, amelyet minden nap Ön is gyakorol, az önmaga megfigyelése és a gondolkodás! Ezek öntudatlan használatával, már néhány kérdést megválaszolhat és némely probléma is megoldásra jut.

Gyakran fájdalmas rádöbbenni arra, hogy sokszor a normák, amikre neveltek, megbetegítő, energiarabló családi és egyéb szocializációs minták, amelyekhez mindeddig igazítottuk életünket - sok esetben jól hangzó, manipulatív léthazugságok, és csak boldogtalanságot eredményeznek.

Örömteli felfedezés ráébredni arra, hogy egyedül mi vagyunk felelősek sorsunk további alakulásáért, azért, ahogyan látjuk és megéljük a világot. Egyes döntéseink, ami miatt mások (sokszor a számunkra fontos, szeretett személyek) elmarasztaltak, vagy talán mi magunk is elítéltük önmagunkat, életünk érett, felnőtt pillanataivá érhetnek - mert mertük vállalni önmagunkat, nem függtünk mások véleményétől, szabaddá váltunk a megfelelni akarás béklyójától. A teljes szabadságig vezető ösvény hosszú és kanyargós, sok napos és árnyékos szakasz követi egymást, de megéri végigjárni mert nincs felemelőbb érzés az önazonos, kiegyensúlyozott életnél.

Énképünk a születéstől kezdődően sokáig másoktól függő. Erősödik, ha dicsérnek, és gyengül, ha elmarasztalnak. A siker hizlalja, a kudarc próbára teszi. Egy súlyos csalódás az "önmagunkról alkotott" véleményben akár össze is omlaszthatja énképünket. Ezek a kritikus élethelyzetek, krízisek gyakran nagyon hasznosak lehetnek fejlődésünk szempontjából. Utólag jövünk rá, mennyi új, előre nem látott lehetőséggel, tanulsággal és megoldással szolgálnak. Ehhez azonban az szükséges, hogy felismerjük és kihasználjuk a krízisben rejlő legnagyobb kincset: a változás lehetőségét.

Gyakori oka szenvedéseinknek, hogy énképünkkel, egónkkal azonosulunk. Azt hisszük, hogy olyanok vagyunk, amilyennek mások által "megismertük" önmagunkat, és ez az énkép tele van elégedetlenséggel, nem olyanok vagyunk - véljük - amilyennek "kellene lennünk". Félünk, hogy nem tudunk megfelelni mások, a környezet elvárásainak.

Énképünket - azaz, hogy milyennek látjuk magunkat - önismeretünk határozza meg. Ha ezt az önmagunkról alkotott képet elfogadjuk, és szeretni is megtanuljuk, akkor eljutunk az önbecsülésig, az én-szeretetig. Az önbecsülést nem szabad összetéveszteni az önbizalommal. Az önbecsülés azáltal több az önbizalomnál, hogy önmagunk értékeinek, értékességének meglátásán túl tartalmazza hiányosságaink ismeretét is. Azokkal együtt fogadjuk el teljes lényünket.

Ha valakinek nagy az önbizalma, még egyáltalán nem biztos, hogy helyes az önbecsülése, önmaga értékelése is. Sőt! Valószínű, hogy a túlzott önbizalom mögött - általában tudattalanul - ott lapul az, hogy az illető nem tudja elfogadni gyengeségeit, hibáit. Éppen ezért nem is akarja látni azokat, nem akar tudomást venni énjének esendő részéről. Viszont a túl gyenge önbizalom is azt mutatja, hogy nem jutottunk el a helyes önbecsülésig: még nem tudjuk meglátni önmagunkban az értékeket, lehetőségeket. Jó és kiegyensúlyozott működésünkhöz viszont szert kell tennünk az önbecsülésre, és ennek következményeként kialakul helyes önbizalmunk.

Önbecsülésünk befolyásolja magabiztosságunkat és önérvényesítő képességünket, vagyis azt a módot, ahogyan másokkal viselkedünk. Sokan talán visszariadnak, amikor a mai világban oly gyakran használt, divatos kifelezést hallják: önérvényesítés. Mit is értünk ezen?

Tévesen azt gondolhatnánk, hogy az önérvényesítés erőszakos, törtető, másuk érdekeit sárba tipró cselekedet. Pedig korántsem az. Önérvényesítő képességünk is gyerekkorunkban alakul ki, ha pedig nem, később is megtanulhatjuk kifejleszteni magunkban. Életben maradásunk elengedhetetlen feltétele. Ez a tulajdonság teszi lehetővé, hogy kifejezésre juttassuk szükségleteinket, vágyainkat, igényeinket. Az önérvényesítés képessége arra adatott, hogy nyíltan környezetünk, embertársaink tudtára hozhassuk, mit szeretnénk éppen, mire van szükségünk, mik a vágyaink. Ha nem vállalom nyíltan a szükségleteimet, nagy valószínűséggel akkor is érvényt akarok szerezni nekik, csak lehet, hogy ezt a másikat bántva fogom megtenni. Önérvényesítő képességünk helyes használatával lehetőségünk van arra, hogy a másik sárba tiprása, megalázása nélkül szerezzünk érvényt érdekeinknek.

Itt térek vissza egy gondolat erejéig ahhoz, hogy miért is olyan nehéz néha elviselni szeretteinket, azokat, akik közel állnak hozzánk. Hadd idézzem egy kedves barátom gondolatát: "Amikor már nagyon nehezen viselem a családom jelenlétét, úgy érzem, túl sok tükör szaladgál körülöttem a lakásban." Ez a tükör-hasonlat nagyon találóan fejezi ki azt, hogy önmagunk kivetülése a másik emberen tükröződik.

Mi az oka, hogy némely ember szimpatikus számunkra, néhányan meg ellenszenvesek?

Amilyen viszonyban vagyunk önmagunkkal, tulajdonságainkkal, olyan érzésekkel viszonyulunk a másik emberben észrevett hasonló tulajdonságokhoz. Ezek a tulajdonságok lehetnek pozitívak vagy negatívak, és a hasonlóság lehet szembetűnő vagy éppen rejtett is. Kicsit egyszerűbben megfogalmazva: ha "OK vagyok" magammal, nagyobb eséllyel "OK lesz" számomra a másik ember is, "OK leszek" a világgal.

Az önismeret tehát ilyen szoros összefüggésben van azzal, hogy miképpen állunk a világhoz, embertársainkhoz. (Tehát még egyszer: önismeretünktől függ az önbecsülésünk, önbecsülésünk hat önérvényesítő képességünkre, önérvényesítő képességünk pedig a világhoz való viszonyunkat határozza meg.)

Önmagunk megismerése nemcsak ezért létfontosságú. Találkozásom az énemmel ráébreszt arra, hogy én vagyok felelős az életemért. Jövőm, boldogságom, életem -jó értelemben vett - sikeressége saját magamon múlik. Persze csak akkor, ha tisztában vagyok magammal. Értékeimmel, hibáimmal, lehetőségeimmel és korlátaimmal együtt. Az énkép ugyanis nemcsak azt tartalmazza, "ami vagyok", hanem azt is, "ami lenni akarok, ami lehetnék". Meglévő, ismert értékeimen és gyengeségeimen túl a lehetőségeimet és korlátaimat is magában foglalja.

Az önismeret tehát nem azt jelenti: "Ilyen vagyok és kész, nem tudok megváltozni." Hiszen ahogy az élet, úgy mi is állandóan változunk, változhatunk. Tanulhatunk és fejlődhetünk, ha tudjuk, milyen lehetőségek rejtőznek bennünk. Csak akkor nem merevedünk bele a magunkról alkotott képbe, ha hiszünk magunkban, és adunk esélyt a változásnak. Ha elfogadjuk, hogy énünknek nemcsak értékei és hibái, hanem ezeken túlmutató lehetőségei és korlátai is vannak.

Hadd éljek egy hasonlattal. Ahogy nekünk, úgy az almafának is vannak jobb és gyengébb tulajdonságai. Ezek annak alapján alakultak ki, hogy hogyan szaporították, milyen talajba ültették, beoltották-e, mennyi esőt és napsütést kapott, voltak-e kártevők rajta, permetezték-e valamivel? Mindezek szerepet játszottak abban, hogy ez a bizonyos almafa most ilyen. De az almafa több a múltjánál és a jelenénél, több a rá ható dolgok összességénél. Benne van az alma termésének lehetősége is. A gondozástól függ, hogy milyen almákat fog teremni, és mikor. Tudnunk kell azonban azt, hogy az almafától nem várhatunk körtét!

Keressük azt, ami bennünk értékes, fedezzük fel, miben vagyunk tehetségesek, mi az, amit szívesen és jól csinálunk. Ne gyengéinket ostorozzuk! Gyengéinknek felismerése csak azért fontos, hogy tisztában legyünk azzal, miben lehet fejlődnünk. Korlátainkat pedig tartsuk tiszteletben, akárcsak mások korlátait. Ne várjunk magunktól lehetetlent. A nem reális elvárásoknak úgysem tudunk megfelelni, és csak önbecsülésünk romlik tőlük.

És ne hasonlítgassuk össze magunkat másokkal sem. Akár pozitív, akár negatív az összehasonlítás eredménye, mindenképpen ártalmas. Ha negatív, önbecsülésünk látja kárát. Ha pozitív, hajlamosak leszünk lenézni, lekezelni másokat, és csökken motivációnk az önfejlesztésre, önmagunk jobbítására. Éppen ezért mindig csak tegnapi önmagunkkal álljunk versenyben, eredményeinket önmagunkhoz mérjük.

Ezzel eljutottunk odáig, hogy nemcsak arra van szükség, hogy ismerjük, hanem arra is, hogy elfogadjuk, vállaljuk önmagunkat. Bátran fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Ha vállaljuk tökéletlenségünket, másoknak is könnyebben elnézzük eme tulajdonságát. Minél sikeresebbek vagyunk az elfogadásban, minél inkább harmóniában élünk majd önmagunkkal, annál sikeresebbek leszünk önmagunk átalakításában, lehetőségeink megvalósításában is - mert az elfogadás nem egyenlő a belenyugvással, de nélkülözhetetlen a továbblépéshez, a fejlődéshez.

Lehet, hogy egyszerűnek tűnik, de mégsem olyan könnyű önmagunk megismerése. A személyiség - bonyolult csoda. Van olyan része, amelyet én is ismerek, és mások is látnak. Ez a "játszó énem". Van olyan része, amelyet csak én ismerek, és mások nem látnak. Ezt hívják "rejtett énnek". Létezik olyan részem, amelyet én nem látok, mások viszont igen. Ez a "vak énem". És végül van a tudattalanom, amelybe sem nekem, sem másnak nincs belelátása.

Ahhoz, hogy megismerjem személyiségem számomra látható részeit, hosszas tanulásra, önmagamban való vizsgálódásra van szükség. Van, aki képes erre egyedül is, de van, akinek külső segítségre (könyvek, tréningmódszerek, lel kivezető, terapeuta), külső kontrollra van szüksége. Egy külső szemlélő, tükörtartó ember segíthet rávilágítani olyan összefüggésekre, olyan tulajdonságokra, lehetőségekre, amelyeket én magam nem láthatok.

Én azok közé tartozom, akiknek szükségük van több külső kontrollra is. Párom, fiam, barátaim "tükörtartó" szerepe nélkülözhetetlen szánomra.

Minél többet tanulok meg magamból, annál többet tudok meg másokról, és ez fordítva is igaz. Minél inkább nyitott vagyok mások megismerésére, annál többet értek meg magamból.

Bármennyit foglalkozik is az ember az önismerettel, az új élethelyzetek mindig hoznak új felismeréseket. Tényleg az élet a legjobb tanítómester. Megtanultan, hogy tudatosságomat mindig ki kell egészítenem ösztönösségemmel. Fel kell készülni arra, hogy vannak dolgok, amelyekre nem lehet felkészülni.

Ha igazán megismertük magunkat, és őszintén elfogadtuk értékeinket, gyengéinket, lehetőségeinket, és korlátainkat, csak akkor tudunk változni. Belső békénket, harmóniánkat pedig úgy tudjuk elérni, ha folyamatosan fejlődni, növekedni akarunk.

Segítek, hogy egészségesebb, teljesebb életet élhessen!

Az első lépést Önnek kell megtennie!

A következő lépéstől már Rám is számíthat!
Ha élni kíván a lehetőséggel, lépjen kapcsolatba velem!

KAPCSOLAT

 

Webdesign - Szenyán Ildikó 2009.